Ízisz
Egyiptom Nagy Úrnője. A mágia, a szerelem, a
szeretet, az anyaság, a
szépség, nőiség, a tánc istennője, a sorsok irányítója. A
beavatottak
szimbóluma. A hitvesi hűség és
kitartás példaképe. A lehetetlent is megtette
szerelméért, Oziriszért. A végsőkig kitartott és küzdelmek árán, de
megmentette és feltámasztotta halott párját. Lélegzetelállító szépségnél már
csak varázslatai ragyogóbbak. Ő a legfényesebb Nap az istennők között,
páratlanul gyönyörű. Igazi Nő, kedves és bájos, finom modorú, éles ésszel, tele
misztikával és fondorlattal, Tőle bármikor kérhetsz segítséget, ha úgy érzed
erősítened kell nőiességedet, pikantéráit vinnél a kapcsolatba, vagy
gyermekeddel szeretnéd elmélyíteni a kapcsolatodat. Megtaníthat minderre, és
bármire, ami a fenhhatósága alá tarozik, miként babonázd meg a férfit, miként
légy a Végzet Asszonya. Továbbá okíthat táncra és énekre, mert mikor ő táncol
vagy énekel, még a csillagok is könnyekre fakadnak az égen.
Anubisz
A holtak istene és védelmezője, és a temetési
szertartások vezetője. Ő kíséri a halottakat túlvilági útjuk során, majd részt vesz sorsuk elbírálásában. Élő
híveit igazi testőrként őrzi, nincs az a
negatív, ártó hatás, amit ne lehetne Anubisz erejével legyőzni. Ő az egyik legjobb segítő minden negatív
jellegű, ártó hatások elhárítására, ilyen
az átok, rontás, rossz akarat is. Védelmező mágiák megtámogatására, és
természetesen halottakkal való
kapcsolatba lépés alkalmával is lehet rá támaszkodni.
Hihetetlenül tekintélyes megjelenésű, hatalmas
energiájú istenség.
Jelenléte megnyugtató, körbevesz védelmező
erejével és energiával tölt
fel.
Ámon - Ré
A leghatalmasabb egyiptomi Napisten. Jóságos,
bölcs, végtelenül megnyerő
modorú, jelenléte magával hozza a Nap jótékony
erejét. Jóindulatú,
megértő és nagylelkű. Ő a Teremtő, az Élet ura,
a jó szerencse, a jóslatok, a Mindenség Atyja, a levegő és szél istene. Bár
minden istenséget megilletnek az áldozatok,
Ámonnak különösen ajánlott
"ajándékokkal" kedveskedni.
Hathor
A
szépség, termékenység, mágia, anyaság, a szülés, a vidámság, a részegség és a
zene istennője, égistennő. Szent
állata a tehén, sokszor úgy is ábrázolták, szarvai közt a napkoronggal, ami a szépség és élet jele. A
Tejút megszemélyesítőjeként tartották a számon, mint a tehén, aki a tejet adja,
és az azonos a Nílussal, tehát annak áradásért is ő felelős. Általában kék
ruhában jelenik meg, ugyanis azaz Ő színe és türkiz a köve. Igazi Anya, mindig
kellő kedvességgel és figyelemmel, végtelen szeretettel és odaadással fordul az
emberhez, a lehető legjobb szándékkal. Minden nőben feléleszti a női és anyai
energiákat, ami által mi magunk is istennők leszünk. Ő maga a természet, mely
egyértelműen női jellegű, és ott van mindenütt, alkot és épít, folyton szül és
teremt a világban.
Básztet
A szerelem,
szexualitás, termékenység, az öröm, a függetlenség, a zene és a vigasság
istennője, és hagyományos hangszere a szisztrum. Általában macska alakban jelenik meg, akár teljesen, vagy csak a feje
macska, teste pedig emberi formájú. Rengeteg női energiát hordoz magában,
kecses járása, a finomsága, ravaszsága. Segít, ha mélyebben megakarod élni és
érteni a szexualitást, ha önálló és talpraesett nő szeretnél enni, egy igazi
individuum, mert segít megtalálni a te valódi női lényedet. Rengeteget lehet
tőle tanulni a csábításról, a furfangosságról, a szerelem művészetéről és annak
játszmáiról. Ő az, aki meghozza egy kapcsolatba a pikantériát. Végül ő a
macskák Anyja és védelmezője. Megóvja szeretett házikedvencünket és betegség
esetén meggyógyítja.
Thot
Az egyiptomi mágia nagymestere. A titkos tudás
őrizője, beavatott bölcs, al alkímia művelője. Uralja az elemeket, a természetet,
és az asztrológiához, a jósláshoz is ért. Továbbá az írás és a tudományok és
bölcsesség istene, az írnokok pártfogója, az orvosok patrónusa,
mivel kitűnően ért a gyógyításhoz.
Íbiszként jelenik meg, akár teljes testében, vagy csak a feje
az. Mindig van nála papirusz, írónád vagy a varázsbotja. Valódi lángelme,
rendkívüli tudással bír, minden titkos misztérium filozófusa és gyakorlója.
Kicsit távolságtartó, olyan, mint egy tanár, aki mindig tanít és okít.
Jelenléte tiszteletet parancsoló. Mindig lehet tőle újat tanulni, mindig mutat
valami újat, sosem hagy lehetőséget a lustálkodásra. Nem tanít akárkit, csak
olyat, akit érdemesnek talál, és a jelöltjének nagyon elszántnak és kitartónak
kell lennie.
Ozírisz
A túlvilág és a halottak istene és azok könyörületes bírája.
Képes életet adni a holtaknak, és a földnek, a természetnek is (felügyeli annak
körforgását is), ő tanította meg az embereket a földművelésre. Látszólag
kimért, és távolságtartó, de valójában barátságos. Úgy viselkedik, mint egy apa
(elvégre kedvese Ízisz, és fia Hórusz), kész arra, hogy segítsen és utat
mutasson, támogasson. Fel tud oldozni, ha elhunyt szerettünket nem bírjuk
elengedni, vagy a gyászt, illetve abban is segít, hogy képes legyél
kommunikálni vele. Avagy újjászületéssel, megújulással kapcsolatos mágiák
esetén is lehetőt szólítani. Olyan nagy bölcs, aki rengeteget tud a halálról,
és a szellemvilágról, nem kevés titkot árulhat a túloldalról annak, akit méltónak
talál rá. Mindig körülöleli a misztérium, a tudás a túlvilágról, a halálról és
a feltámadásról. Végül képes a bennünk rejlő, szunnyadó erőket és képességeket
a felszínre segíteni.
Uadzset
Eredetileg Rét, az egyiptomi főistent
oltalmazta, majd ureuszként a
fáraók koronájára került, mint védelmező
szimbólum.
Gyönyörű, fenséges megjelenésű, hatalmat sugárzó
istennő, homlokát az
ureusz ékesíti. A hatalom, védelem, bajelhárítás
istennője. A csábítás, a vonzerő, és a szerelemmel kapcsolatos titkok istennője.
Óriási varázserővel rendelkezik, védelmez és a
kiválasztottakat
mágikus hatalommal ruházza fel. Ókori egyiptomi
szövegekben úgy
emlegetik mint "a félelem és rettegés
úrnőjét", mivel kegyetlenül
elbánik az ellenséggel. Fontos szerep jut még
neki az Alvilágban is,
megtisztítja és oltalmazza a holtakat.
Széth
Rendkívül ellentmondásos istenség. Ő
Ozirisz kegyetlen gyilkosa, ugyanakkor ő védelmezi Rét sötét ellenségeitől,
elpusztította a nap
bárkájára támadó Apophisz kígyót, ezáltal
biztosította a világegyensúlyának fennmaradását.
Férfi alakban jelenik meg, meghatározhatatlan
állatfejjel. Széth
hatásköreibe tartozik a pusztítás, viharok,
háborúk,erőszak, győzelem ugyanakkor a védelmezés is. Az ókori Egyiptomban jelentős politikai szerepe
volt, a korai időkben
nagy birodalmi istenekként Hórusszal együtt
testesítették meg az
ország két felét. Az Újbirodalom idején
hadistenként és a fáraók
védelmezőjeként tekintettek rá.
Szekhmet
Ő is macska istennő, akárcsak Básztet, csak őt
oroszlánfejjel ábrázolják. Jelképe a Nap.
A pusztítás, háború, gyűlölet, halál és harc kegyetlen, kimért, alvilági
istennője. Rendkívüli erőt sugároz magából, képes minden lágy szívet
megkeményíteni és feltüzelni akár a belsőnkben vagy környezetünkben dúló
harcra. Erőskezű és magabiztos. Ugyanakkor gyógyító istennő is, hiszen ő
felelős a járványokért és betegségekét, és azok démonaiért. Megtanítja miként
kell elfogadni a halált, illetve bizonyos helyzetekben, hogyan legyünk erősek,
és ne mutassuk ki érzéseinket, ezáltal megtanulunk hideg, józan fejjel
gondolkodni.
Maat
Szépséges nő, kemény arcvonásokkal, strucctollal a fején. Az
igazság istennője, és az ő legfőbb feladata volt elbírálni a lelkek sorsát,
főként a fáraó esetében. Amikor a szívet a mérlegre tették, hogy megnézhessék
Maat tollával szemben, hogy mennyire volt az tiszta. Ha könnyű, mint a toll,
mehet a boldogság mezejére, a túlvilágra, de ha nem,akkor felfalja Ammut, a
szörnyű démon. Hívhatod őt, ha az igazságszolgáltatás területén van szükséged
segítségre, vagy csak egy vitában kellene helyes döntés. Képviseli még a
becsületességet, és a tisztességet. Illetve
meg is tanít téged arra, hogyan hozz helyes döntéseket, miként láthatsz tisztán
a nehéz helyzetekben, és hogyan ismerd fel a hazugságot.
Hórusz
Sólyomisten, aki a Föld védőistene. Ha hívod, egy
felfegyverzett, jó kiállású, mondhatni szép, fiatal, férfi harcos jelenik meg
előtted. Ő a harc, háború, és a védelem istene. Az ő segítségével mindig biztos
a győzelem, bármilyen ügyről is legyen szó, arról nem beszélve, hogy
igazságosan jár el. Kiváló stratéga, rendkívül eszes, és ravasz, tele van
fondorlattal. Mindig tudja, hogyan győzzön, és mindig eléri a célját. Ezekben
tud neked is segíteni. Továbbá, ha bajban vagy, akár e világi ellenségek, vagy
túlvilági tényezők játszanak közre, ő melletted áll, és megvéd. Elüldözi a
rossz energiákat tőled, és megsemmisíti őket. Hórusz szeme pedig mindent lát,
akárcsak Ré, úgyhogy bármire rálátása van.